Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Vukics Ferenc alezredes szerint az „ukrán összeomlás” kifejezés egyre gyakrabban jelenik meg a nyugati mainstream médiában.
Nyitókép: MTI/AP/Roman Csop
A Specialista legújabb adásában Vukics Ferenc alezredes próbált válaszokat találni az orosz-ukrán konfliktus jelenlegi legfontosabb kérdéseire. A műsorban többek között szóba került a NATO háborúban való szerepvállalása, amelynek kapcsán Vukics elmondta: a nyugati szakértők egy jelentős része már elkezdett azon gondolkodni, hogy mi lesz akkor, ha az ukrán erők összeomlanak.
Az összeomlás szó eddig nem jelent meg a nyugati mainstream médiában,
most pedig az látható, hogy egyre többen és egyre erőteljesebben kritizálják a jelenlegi folyamatokat – fogalmazott a szakértő. Vukics Ferenc megemlítette az Egyesült Államok egyik vezető katonai teoretikusát, Edward Luttwakot is, aki szerint mindenképpen NATO-csapatoknak kell bevonulnia Ukrajnába annak érdekében, hogy elkerüljék a teljes összeomlást. Vukics úgy látja: Luttwak nincs egyedül a véleményével, de akadnak szép számmal olyan hangok is, amelyek szerint az a megoldás,
ha a NATO megszakítja minden kapcsolatát a megtámadott országgal.
Ez utóbbi elképzelés egyik fő hangadója John Mearsheimer amerikai politológus, aki úgy gondolja: a NATO semlegességével Oroszország biztonságban érezné magát, ezért nem jelentene további veszélyeket a nyugati világra.
Az atomfegyverek lehetséges bevetéséről és a nukleáris háború kirobbanásának veszélyéről Vukics Ferenc szintén Luttwakot idézve elmondta: ezek az apokaliptikus fegyverek „valójában semmit sem érnek”,
a nukleáris elrettentés időszaka véget ért.”
Vukics Ferenc szerint az állítást mi sem bizonyítja jobban, hogy Oroszország a nukleáris fenyegetettség mellett is „simán” megtámadta Ukrajnát. „Az atomfegyvereknek olyan pusztító erejük van, hogy alkalmatlanok arra, hogy valódi fenyegetettséget jelentsenek” – fogalmazott az alezredes.
A Patrióta teljes adását alább tekinthetik meg, a front jelenlegi állása 1:50-től látható térképen: